Ígéret szép szó…
De nagyon régen írtam már, és meg is ígértem, hogy írok, de valahogy sose jutottam el idáig. A napok szaladnak, de tényleg. Reggel felkelek, elmegyek dolgozni, haza jövök, eszek, zuhanyzok, filmet nézek, alszok. És ez van mindennap. A hétvégéim szabadok, de azok se mindig. Úgy néz ki, kezd beindulni a kávézó, így többet kell majd mennem. Jövő hét pénteken például kipróbáljuk, hogy este 8-ig vagyunk nyitva. Hosszú egy nap lesz. Most meg mennem kéne cipőt venni. De ezt még befejezem.
Szóval jelentkeztem a KívánságÜstre a merin még április végén. Megkaptam a kívánságokat is, amiktől először megijedtem, mert két olyan is van benne, amilyet nem szerettem volna. Így maradt a harmadik opció, ami viszont nem könnyű. Még sose írtam ilyen történetet, de majd most. A második fejezetet írom, és még ma be is kéne fejeznem (minimum még 2000 szóval). Nagyon remélem, hogy tetszeni fog az ajándékozottamnak. Főleg, hogy a szuper időbeosztásomat látva (igen, ott fent), csak a metrón, illetve hétvégén tudok írni. Minden más időpontban túlságosan zombi vagyok hozzá.
A másik dolog, amit meg kéne ma tennem: megígértem a főnöknek, hogy sütök valami magyar sütit, és viszek be. Mert hát szeretik. Mindig elmondják, hogy a magyar sütemények a legjobbak. Palacsintát kéne csinálni. Szép vékonyat és édeset. Számomra nem palacsinta, aminek nem édes a tésztája. Nyilván problémás vagyok, de rengetegen palacsintának hívják az összecsapott valamijüket, aminek se íze, se bűze. Na, nem. Én olyat nem csinálok, akkor inkább semmit sem sütök/főzök.
Nagyon nem tudom, miről kéne még írnom, pedig tuti megígértem valamit. Ja, igen, még a munkáról. Szóval tök jó, egész sokat fejlődött az angolom szerintem. Eleinte féltem, hogy majd nem értem meg a vendégek beszédét, de a probléma inkább az, mikor nem hallom, mit mondanak. Az összes felrakott táblán az én kézírásommal szerepelnek az ételek és italok, szóval büszke lehetek. Ahogy én csináltam kis szórólapszerű izét is, amit mindenki elvehet magának. Az egyedüli probléma az, hogy nekem kell felvenni a rendeléseket, aztán kivinni az italokat, de az italoknak gyorsabban ki kéne érni, mint a kajának. Ez problémás, mikor mindenki frissen facsart juice-t kér, mert azt nem tudom sokkal gyorsabban csinálni. És akkor még csináljak kávékat, teát, stb. A legjobb, mikor csak soft drinket (tudjátok kis dobozos kóla, fanta, stb.) kérnek vagy vizet. Na, de majd kitapasztalom, hogy csinálhatom gyorsabban. Arról nem is beszélve, hogy ha a kávégéphez akarok menni, alig van hely. A főnök szerint is ez az egyetlen probléma, hogy gyorsabbnak kell lennem, de még csak 3 igazán forgalmas napunk volt, még ki kell tapasztalnom a dolgokat. Azért remélem, még jobb leszek, mert tényleg szeretem ezt a munkát. Főleg a visszajáró vendégeket, akik ismernek és nem is szoktak háborogni.
A videóból megismerhetitek a Keep Calm and Carry On történetét. Az angolul kevésbé tudóknak összefoglalom magyarul.
A Keep Calm and Carry On (Maradj Nyugton és Csináld Tovább) eredetileg egy propaganda poszter volt, amit a II. Világháború kezdetén, 1939-ben adott ki a brit kormány azzal a céllal, hogy a brit közhangulatot fellendítsék egy esetleges invázió esetén. 2.500.000 példányban nyomtatták ki annak ellenére, hogy a plakát csak korlátozott példányszámban került szétosztásra. A megalkotója nem ismert.
A felirat csak a harmadik volt a szériából, megelőzte a “Freedom Is In Peril. Defend It With All Your Might” (A Szabadság Veszélyben Van. Védd Teljes Erődből) 400.000 példánnyal és a “Your Courage, Your Cheerfulness, Your Resolution Will Bring Us Victory” (A Bátorságod, A Vidámságod, A Döntésed Győzelmet Fog Hozni Nekünk) 800.000 példánnyal. Ezeket is ugyanazzal a motivációs céllal adták ki, hogy használják országszerte, mert a Tájékoztatási Minisztérium feltételezte, hogy a háború első heteinek eseményei demoralizálják a lakosságot. A poszterek tervezése 1939 áprilisában kezdődött és a kinézet júniusra készült el, majd augusztusban küldték el nyomtatásra, hogy a háború kitörése után 24 órán belül már ki is függeszthessék őket. A plakátoknak az volt a célja, hogy legyen egy egységes eszköz, amit a Tájékoztatási Minisztériummal hoznak kapcsolatba, és amin felismerhető és egyedi betűkkel üzenhet a Király a népének. Emiatt került a korona ikonja a poszter tetejére egy fotó helyett. A szlogent köztisztviselők alkották meg egy karrier köztisztviselővel (career civil servant, ha tudtok jobb fordítást, jelezzétek valahogy), a Waterfielddel, aki szerint a “Your Courage” kezdetű szöveg olyan, mint “egy jó csatakiáltás a raliban, ami kihozza mindenkiből a legjobbat és támadó hangulatot támaszt egyszerre”. Ezeket a különleges plakátokat úgy tervezték, mint egy “nyilatkozatot az egyes állampolgárok feladatairól”, ENSZ mintára, csak több köznyelvi elemmel. A “Your Courage” kezdetű poszter volt a leghíresebb a háború alatt, mint az első, amit kinagyítottak és az első a Tájékoztatási Minisztérium poszterei közül. A sajtó, a cenzúrától való félelem miatt, létrehozott egy hézagot, és emiatt rengeteg a poszterekhez kapcsolódó anyagot levéltárakban őriztek.
2000-ben A Keep Calm and Carry On poszter egyik másolatát újra felfedezték a Barter Booksban, ami egy antikvárium Alnwickban, Northumberlandben. Mivel a Crown Copyright azokon a művészeti alkotásokon, amelyeket az Egyesült Királyság kormánya hoz létre, 50 év után lejár, a kép most már a nyilvánosság számára is elérhető. Az üzlet tulajdonosai, Stuart és Mary Manley, emiatt nyomtathatták ki újra a posztereket a vásárlók kérésére, mint sokan mások Nagy-Britanniában és azon kívül. Ez inspirálta a ruhák, bögrék, lábtörlők, babaruhák és egyéb áruk széles választékát különböző gyártóknál, csakúgy, mint egy motivációs idézetekkel teli könyvet. A poszter paródiái is eladásra kerültek, amik hasonló típusok, de vagy a feliratot vagy a logót megváltoztatták (pl. egy fordított koronával ellátott “Now Panic and Freak Out” [Pánikolj és Borulj Ki] plakát).
A Wikipédián még többet is olvashattok a témáról angolul, de szerintem a történetéhez ennyi bőven elég. Az eredeti Keep Calm and Carry On scanről itt láthattok képet. Búcsúzóul pedig berakom nektek a két kedvenc Keep Calm képem:


A Big Ben
Úgy gondoltam, hogy mostantól fogok írni minden ilyen érdekességről meg úgy mindenről Londonban. Egyrészt, mert így sűrűbben is tudok írni, másrészt pedig ti is jobban megismerhetitek a várost. A harmadik és egyben legmotiválóbb ok, pedig még titok. Első körben a Big Benről írok, amit jóformán mindenki ismer és Londonhoz köt.

Szerettem volna saját képet hozni, de csak telefonnal készültet találtam, annak pedig nem elég jó a minősége, így feltöltöttem egy képet a gépemről. Valószínűleg ti is láttatok már számos képet az óratoronyról. Én, mikor láttam róla képet, mindig arra gondoltam, hogy szépnek szép meg jó is, de mi benne az olyan nagy szám. Aztán, mikor először látod meg, mindegy, hogy a Westminster Stationből jössz fel vagy valahonnan máshonnan sétálsz felé, de az a pillanat lélegzetelállító. Egyszer csak, szinte szó szerint, mellbe vág az egész. Elképesztően hatalmas, nem lehet elképzelni, látni kell. Ha pedig napsütéses időben látod, akkor pedig az egész olyan, mintha ragyogna, ahogy visszaveri a napsugarakat. Ahogy állsz mellette, csak egy porszemnek érzed magad, mert olyan, mintha az épület, mindent kibírna és még egy apokalipszis után is őrként állna a Temze mellett. Nem meglepő tehát, hogy mindig látni ott embereket, akik fényképezik vagy épp csodálják a Big Bent. Viszont nagyon kevesen vannak, akik ezen kívül tudnak mást is róla.
A Big Bent eredetileg azért építették, mert a palota óratornya a nagy londoni tűzvészben, 1834-ben elpusztult. Az akkori legnevesebb órásmestert kérték fel a kivitelezésére, de ő lehetetlennek tartotta, ezért Edmund Beckett Denison tervei alapján készült el. Az óratorony 96,3m magas, az ingája pedig 4m hosszú. Denison pedig még a nehezebb odatelepedő madarak és a hónyomására is gondolt, mikor megalkotta a Big Bent. Mellesleg eredetileg a torony Szt. István nevét viseli és a benne található 16 tonnás harangot hívják Big Bennek.
A Big Ben a Parlamenttel és a Westminster apátsággal együtt az UNESCO Világörökség része, és London egyik leglátogatottabb látványosságának számít. Ez utóbbi azért megdöbbentő, mert csak angol állampolgárok látogathatják. A Big Ben egyébként 2009. május 31-én ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját.
Mindenki megvan ⇢
Frank Goode (Robert De Niro) egész életét végigdolgozta, hogy a családja semmiben se szenvedjen hiányt. Nyugdíjasként döbben rá arra, hogy mennyire kevés időt töltött gyerekeivel, mivel mindig a felesége volt az, aki összefogta őket…
Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala ⇢
A jövőben járunk… Észak-Amerika romjain, Panem diktatórikus birodalmában a fényűző Kapitólium uralkodik az ország tizenkét körzete felett. Ahogy távolodunk a központtól, a körzetek egyre szegényebbek, egyre többen éheznek és élnek nyomorban…
30 day crush challenge
Day 1 - Tumblr crush
Day 2 - Movie star crush
Johnny Depp
Day 3 - TV star crush

Iwan Rheon
Day 4 - Comic book character crush

Catwoman
Day 5 - Disney crush

Shang (Mulan)
Day 6 - Cartoon character crush

Miguel (The Road to El Dorado)
Day 7 - Singer/Sonwriter crush

Ákos (Hungarian singer and songwriter)
Day 8 - Blonde crush

Reid Garwin (The Covenant)
Day 9 - Movie character crush

Noah Calhoun (The Notebook)
Day 10 - TV character crush

Derek Morgan (Criminal Minds)
Day 11 - Television commercial/advertisement character crush
Day 12 - Video game character crush

CJ (GTA - San Andreas)
Day 13 - Brunette crush

Tom Felton
Day 14 - Book character crush

Magnus Bane (The Mortal Instruments) [left]
Day 15 - Opposite of gender preference crush

Emma Watson
Day 16 - Person with glasses crush

Matthew Gray Gubbler
Day 17 - Sci-fi crush

Marty McFly (Back to the Future) or Tony Stark (Ironman)
Day 18 - Mythical creature crush

Mermaids (Pirates of the Caribbean -On Stranger Tides)
Day 19 - Gadget crush

My mobile
Day 20 - Villain crush

Draco Malfoy (Harry Potter)
Day 21 - Vintage crush

Frank Sinatra
Day 22 - Antihero/Badass crush

Joker (Batman)
Day 23 - Comedian crush

Sipos Tamás (Hungarian comedian)
Day 24 - Ginger crush

Rupert Grint
Day 25 - Historical figure crush

Albert Einstein
Day 26 - Food network crush

Spagetthi Bolognese
Day 27 - Other species/alien crush

Scar (The Lion King)
Day 28 - Unnatural haircolour crush

My sister’s hair or my old blue hair
Day 29 - Undead crush

Eric (True Blood)
Day 30 - Guilty pleasure crush

Vin Diesel
Ami a szívedet nyomja ⇢
A felnőttek sokszor elfelejtik, hogy a gyerekeknek is vannak, számukra, egetrengető problémáik: a barátsággal, a szerelemmel, a felnőttek és a világ fura dolgaival kapcsolatban. Három svéd költőnő (Ingrid Sjöstrand, Siv Widerberger, Britt G. Hallqvist) azonban versekbe öntötte…
Anonymous ⇢
Mindenki ismeri William Shakespeare-t, az angol nyelvű drámaírás legnagyobb alakját, az avoni hattyút. Műveit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították, színműveit folyamatosan játszák a világ színpadain. Sikeres és maradandó műveket alkotott mind a komédia, mind a tragédia műfajában. Most pedig képzeljük el, hogy ez a Shakespeare nem létezik, csak egy kísértet, egy legenda…
Once Upon A Time ⇢
Valószínűleg mindenki emlékszik a kedvenc mesefiguráira; Hófehérkére és a törpékre, Csipkerózsikára, Hamupipőkére, a gonosz királynőkre, Piroskára és a farkasra, Pinocchiora, Gepettora, vagy Tücsök Tihamérre…
Londonról szerettem volna képet rakni, de inkább feltettem ezt a cseppet sem szuper festményemet. A címe A Mesemondó és egy 30x40 cm-es vászonon tengeti mindennapjait. Vízfestékkel csináltam, mert eredetileg akvarellnek szántam, aztán ez lett belőle. Most jut eszembe, ennyi erővel feltehettem volna az elképzelt londoni festményemet is, bár az sem lett túl jó. Igaz, az lapra készült és inkább csak gyakorlás volt, mellesleg címe sincs.
Végre én is tettem borítóképet a facebook adatlapomra, még hozzá ezt a képecskét. Van egy ilyen forgó-táncos kép (biztos, láttátok már), amivel meg lehet állapítani, hogy te inkább a jobb vagy a bal agyféltekédet használod inkább. Én elvileg inkább a jobbot, viszont könnyen tudom váltogatni, hogy merre forogjon. Az mit jelent? Nyilván semmit. Egyébként olvastam, hogy azért nem ilyen egyszerű eldönteni, mert sok a keveredés (mint nálam, mindkettőből rengeteg a rám jellemző, de erről majd később) és elvileg a domináns jobb agyféltekés ritka (elvileg a balkezesek azok, de én jobb kezes vagyok). Elvileg az, hogy vannak, akik szerint óramutató járásával megegyezően forog és vannak, akik szerint ellentétesen, a látásbeli különbözőségek miatt van. Olvastam egy érdekes kísérletet erről, bemásolom:
„A kísérleti alany magasra tett kézzel, folyamatosan beszél. Ekkor a kísérletvezető kis mennyiségű, speciális altatót fecskendez az agyi artériába, ami a bal féltekét pár percre elaltatja. Ha abbahagyja a beszédet az alany, és jobb keze lehanyatlik, akkor bal féltekéje a domináns. Ha továbbra is beszél, akkor a jobb” – mondta a neurobiológus agykutató. A jobb félteke ugyanis az esetek 95 százalékában nem tud beszélni, nem érti a beszédet. Ezért nevezik néma vagy kisebb féltekének.
Meg van egy angol teszt is erre, mindjárt megnézem. Állítólag 100%-osan megmondja, melyik agyféltekéd a domináns. Itt a teszt, ha valakit érdekel. Ha pedig valaki nem tudná, melyik agyfélteke miért felelős (dőlttel írtam, ami rám igaz):
BAL AGYFÉLTEKE:
- logikus gondolkodás
- részletekre összpontosít
- tények szeretete
- nyelvérzék
- múlt és jelen
- matek és természettudományok
- tudni akar
- minta kereső
- a dolgok nevét jegyzi meg
- valóság
- stratégiagyártó
- praktikus
- biztonságkereső
JOBB AGYFÉLTEKE:
- érzelmektől vezérelt gondolkodás
- a lényeg érdekli
- képzelőerő
- elvont gondolkodás, képek használata
- jelen és jövő
- filozófia és vallás
- hisz
- térlátás
- a dolgok működését jegyzi meg
- fantázia, kreatív
- lehetőség kereső
- heves, indulatos
- rizikó vállaló
Hmm, talán mégis csak a jobb az erősebb. :D Talán némelyik ellentmondásosnak tűnhet (logikus és érzelmes gondolkodás elsősorban), de tényleg mindkettő jellemző. A hitet meg nem kell a kereszténységgel azonosítani. A többi szerintem érthető. Na megyek, megnézem a tesztet, bár lehet, hogy az holnapra marad.
